www.apjalanyablogja.freeblog.hu
(Tessek örülni, hogy en is örülhessek. Jo?:))
Csinál nekem valaki szép új sablont...? Lécci? =)
Ha lenne új ruhája blogomnak, igérem nem hanyagolnám, de én nem értek ehhez.
*Nagyonnagyonszépennézésmeggyözöenbólogat!*
Nem tudok és nem is akarok aludni, unatkozom és csak lézengek mint valami zombi, ahelyett, hogy valami értelmeset kezdenék magammal (például lefekvés, csak hogy ne legyek mosott sz*r holnap), ugyhogy:
1, Kezdek megint szerelmes lenni. És voilá: nem Pitibe. Haladás. Majd egy év alatt eljutottam odáig, hogy képes lennék mást szeretni. Ugy igazán. És ha minden jol megy, és hazajön végre, 8 teljes egész nap mulva, és folytatjuk ott, ahol tegnap (uristen még csak tegnap volt?) abbahagytuk Dublinban, akkor az is leszek. Csak szépen lassan. Drukkoljatok, hogy ne basszák át a fejem megint.
2, Egyszer kellett bevennem esemény utáni tablettát. Soha senkinek nem mondtam, G-n kivül (akivel akkor voltam) senki sem tudja, tudta. Vszinüleg semmi sem lett volna, és még csak nem is mi hibánk volt, hanem a kiszakadt gumié (jesszusom...:)), de én az aggodos tipusba tartozom, és hát jobb a biztonság.
3, Mikor Rómában voltam Kával, kizavartak a Vatikánból. Ez sem tartozik azon dolgok közé amivel dicsekedni szoktam, talán érthetõ. Fényképeztem a Sixtus kápolnában (sokszáz másik emberrel együtt megjegyzem), ahol nem lehetetett volna. Nem láttam kinn a figyelmeztetést. Megesik. Csak épp furcsamod nem gondoltam volna, h az örök nekem kiabálnak - a terem másik végébõl, olaszul... Kib. bunkók voltak, uh megköszöntem a szives segitséget és mondtam h vegyék le rolam a kezüket mert kitalálok egyedül is, kirohantam, leültem a kapuban bõgni, remek volt mondhatom, cseppet sem megalázó.
4, Anyukámnak volt egyszer egy vetélése. Nem én lennék a legidösebb gyerek a családban, sõt talán nem is lennék, ha nem lett volna. Ugyhogy én azért kicsit örülök ennek, bár nem biztos hogy kéne.
5, Két irreális (remélem) félelmem van. Az egyik az, hogy élve eltemetnek. A másik pedig az, hogy sérült, beteg gyerekem lesz...
6, Négy gyereket szeretnék, két ikerpárt, két fiu, két lány:) És az elsöszülött lányomat Emiliának fogják hivni, mert megigértam a nagypapámnak. Amelyik fiu ezzel nem tud együttélni, azt csak sajnálni tudom, de ez van:)
7, Mostanában nem jellemzö, de pirulva be kell vallanom, hogy kicsinek nagyon is apás voltam. Állitolagmikor elment dolgozni, odaálltam az ajto elé, és vertem az öklömmel, hogy "Apaaaaa...apaaaaaaaaa...", amig meg nem jött. De én erre nem emlékszem.
Legyen öröm és bódottá. Még élek. Nem küldöm tovább senkinek, mert mindenki vagy tulesett már a dolgon, vagy nem is akar rajta tulesni. Ha vki mégis ugyérzi, hogy szeretne hét dolgot leirni magárol, akkor hajrá.
És köszi Biedronkának, lehet, talán, talán ujra elkezdek blogolni.
És ez az elsö lépcsõfok.
*Ezt tegnap éjjel irtam, csak szar freeblog épp nem müködött. De semmi gond mert most kb pont ugyanigy érzek.Megyek Dublinba:)
Az a helyzet, hogy minél ritkábban írok, annál kevésbé megy...
Itt vagyok Norvégiában, dolgozom, ha nem dolgozom, akkor alszom. Ha nem alszom ,akkor levelet várok Ttől, ha nem Ttől várok levelet, akkor barátnőimtől. Azoktól a barátnőimtől, akik holnap érkeznek hozzám. Tehát mindig van mit várni. És ha van mit várni, akkor az idő elszáll, és lesz valami más, amit lehet várni. Igy tellik az idő. Minden nap kihuzam a kis papiromon az épp befejezett napot. Még nyolc nap munka. Két nap szabad. És aztán haza. Lassan már a perceket is számolom majd. Otthon majd lemegyek a Balatonra a családdal...ott azt fogom várni, hogy átmenjek a Balatonon a barátnőmhöz pár napra. Ahol majd azt várom, hogy mikor ülhetek már fel a repülöre. Arra a repülőre, ami ki visz Dublinba. Hozzá. És akkor, de csak akkor, már nem fogok várni. Mert akkor ott leszek. Vele. És végre jól fogom magam érezni... A leendö pasimmal, na:)
Csak tartanánk már ott. Lehet, hogy a cigiszünet teszi, de folyton ideges vagyok, és türelmetlen, és különben is. Haza akarok már menni. Meg Dublinba...
Na hát csak annyi, hogy azt irta énnekem T (igen, az a T), hogy -idézem- álom lenne ha ittlennél, és ez, hát hogy is mondjam, nem esett rosszul=)
Amugy meg én épp norvégiában vagyok, megint sz@ros fenekeket törölgetek, meg ilyenek, de nem baj, mert gazdagnak lenni jo (már ha nem költöm el elöre a fizum ruhákra). Amugy uncsi, meg fáraszto, ja és idegesitöek az öregemberek (najo, néha aranyosak, de elég gíakran eszembe juttatják, hogy miért is leszek állatorvos...), majd élménybeszámolok.
Meg még az idő is rossz, pfuj.
Ja és a Thez Dublinba kéne menni, csak, h ne legyen egyszerü az élet. Na ez most igy igen nem érdekel senkit gondolom, de azért leirtam.
Péntek óta egyedül tengődőm szerény hajlékunkban, mindenki elhuzott nyaralni,csak én nem. Ma, az előbb kivittem a Zazit sétálni, hogy megmozgassam, de sajnos kissé rövidre sikeredett az utunk, konkrétan egy tömböt mentünk, és haza fele futottam (kutya lebegett utánam a pórázon), annyira megijedtem.
Jött velem szembe ugyanis egy cigányasszoony, ami nem is baj, hát hagy jöjjön, ha akar. Kért tüzet, én meg mondtam, hogy nincs nálam, mert tényleg nem volt nálam, erre morgott valamit és elment. Csakhogy:
Hátrapillantok, és mit látok, na mit?
Hát azt, hogy a joasszony épp az urának magyaráz hevesen, mire a minta férj megindul felém, nekem meg több se kellett, be az első mellékutcán, visszafordul, megálltam néhány kutyás védelmében (rotijuk volt meg dándog, haha), aztán mikor láttam, hogy már nem látom a pasast, akkor gyorsvágtában hazalibbentem.
És most kibebaszottul félek. Mert mi van, ha ugy jött utánam, hogy nem láttam, és mostmár tudja hol lakom? Meddig tart neki idecsőditeni a pereputtyot? És mennyi idő alatt jutnak be? 5perc? Vagy kevesebb?
Úgyhogy ha valaki, de bárki csak még egyszer, egyetlen egyszer le mer oltani, hogy mi a franctól félek, és hogy mekkora hülye vagyok hogy fosok, és micsoda baromság ez, azt kiherélem. Komolyan.
(Igen, ez az állitolagos barátom volt. Igazi férfi....:()
Az elmúlt pár nap jeles (értsd: említésre méltó) eseményei a következők:
Egy. Végeztem a vizsgaidőszakkal, másodévessé értem, éljenéljen.
Kettő. Szingli lettem.
Most igy nagy hirtelen nem tudok mit kezdeni a fentiek miatt rámszakadó rengeteg szabadidőmmel. Hm.
Most mit mondjak?
Szar az, mikor az ember már a naplójába sem birja leírni a dolgokat.
Változtatni kéne. Ezen. Is...
Valami megmozdult. Négyest kaptam szövettanból. Én. NÉGYEST. Értitek, olyan négyest, ami nem kettes, hanem pont két jeggyel jobb. Nemisértemmár, de komolyan.:)
/És az is csak a nyomorult beugrokérdéseken mulott, hogy nem ötös lett, mert a metszetem, meg a 3tételem hibátlan volt. De hát ne legyünk telhetetlenek ugye./
Ha a kémia feleilyen jól sikerül, akkor visítva fogok bőgni örömömben:D (Meg úgy berúgok, hogy egy élmény lesz még nézni is.) Visszaszámlálás indul, 10nap múlva itt a világvége.
Igazán lehetne mostmár csütörtök, na nem mintha befejeztem volna a tanulást, csak hát mikor már két napja májlebenyekkel, meg végtagérellátással álmodsz, és öt percenként felriadsz éjszaka, hogy: úristen, hány részre oszlik lóban a lobus hepatis dexter, és: jesszusom, milyen ágai vannak az arteria safena cranialisnak kutyában, nos, az nem annyira kellemes. Most se itt kéne például ülnöm, de ez ma az első érdemi szünetem, és egész nap a hím nemiszerveketkel sz.ptam, úgyhogy asszem megérdemlem.
A füzethiányt egész mellesleg úgy oldottam meg, hogy csináltam magamnak egy (illetve kettő) újat. 5 nap alatt. Úgyhogy friss vagyok és kipihent (értsd: ne gyere a közelembe..)
Csütörtököt akarok.
Nos, álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire fontos vagyok...
Haha. Fontos. Jóvicc.
Inkább szomorú.
De tökmindegy, majd talán elmúlik ez is egyszer.
Egyszer......
Most. Mostantól. Ha érdekel miért nézd meg az előző kommentablakot. Már amíg még itt van.
Nem tudom miért kaptam ekkora pofont az élettől, tényleg nem, de ez most betette a kaput. Fél év...felfoghatatlan mértékű energia. Belefektetés. És kész, ennyi volt. Furcsának tűnik, de pótolhatatlan. Lehetett volna bármelyik másik, bármi más, bármi. Csak ne ez. Akár foghatom is magam, és elmehetek takarítani. De ha egyszer, valami folytán rájövök, hogy ki volt, annak nagyon-nagyon-nagyon fog fájni.
Majd ha elmúlt, ami most van, majd ha ezt megoldottam valahogy,akkor visszajövök.
(És akkor szeretnék általad tervezett dizájnt Mazsola:) Persze csak, ha nem gond neked.)
Nos, az elmúlt este/éjszaka igen élménydúsra, és érdekese sikeredett. Meg is tartom inkább magamnak.
(Ma meg felkeltem 11kor, de éreztem, hogy nem jó, és inkább aludtam délután 4ig. Hát igen, vizsgaidőszak előtti utolsó buli volt:))
Kéremszépen, mindenki értse meg, és fogja fel végre, hogy én nem vagyok szép.
Kicsi vagyok, rövidek a lábaim, vastag a combom és nagy a fenekem, úszógumi van a hasam körül, szőkébe forduló-fakuló lila hajam van, és még szemüveges is vagyok. (Arról nem is beszélve, hogy nem szeretem az embereket /najó, a legnagyobb részüket/. )
Tehát kéremszépen mindenki értse meg és fogja fel végre, hogy nem én vagyok az,
akinek be kell szólni biciklizés közben, hogy hajtsad anyám, hajtsad,
aki mellett le kell lassítani az autóval, hogy egy foghíjas mosolyt (és gombhíjas inget, valamint abból kiburjánzó szőrcsomót) villantva, 'szia cicá'val köszönjenek,
aki miatt le kell lassítani a biciklivel/motorral a buszmegálló mellett elhaladva, hogy minél kényelmesebben tudjanak a nyakukat 180°-ban kitekerve visszabámulni és kacsintgatni (ez még azért is veszélyes, mert könnyű hátrafelefordulva sávot téveszteni, felborulni, vagy nekiütközni környékbeli objektumoknak),
akit fagyizás közben úgy kell végig mérni, hogy megállnak előttem és kétpercig csak járatják a szemüket, fel-le, fel-le...,
akit bármilyen más módon inzultálni kell, vagy szabad,
mert elborzaszt, undorít, és félelemmel tölt el. Valamint irritál is.
Kéremköszönöm.
megnyugodtam, meg a bocsánatomért is esedeztek már (megkapta, egész pontosan négy darab almás pite volt az ára, meg egy neharagudj, olcsó-e vagyok.), úgyhogy azt hiszem jobb kedvem lett.
Ellenben igen tudnék örülni annak, ha a freeblog beengedne mostmár anélkül, hogy minden alkalommal beirjam a nevemjelszavam, főleg, hogy minden alkalommal kipipálom, hogy jegyezzen meg. Akkor meg ne legyen már szenilis, és jegyezzen meg.
Mostmég úgy írnék valamit, de ötletem sincs.
Ja de van: Karácsony óta nem találkoztam E barátnőmmel, egészen tegnapig, amikor is végre szakítottunk egymásra időt, fagyiztunk, Ibiben nosztalgiáztunk, mindent és mindenkit kipletykáltunk durván. És jó volt. Van neki barátja végre, örül, örülök:)
Nem akarok nyálas frázisokat eresztgetni bele a levegőbe a barátságról, mert minek, de azért jó hogy vannak. Egypáran. Jó hogy lettek, és jó, hogy megmaradtak. Tényleg.
Szeretek segíteni az embereknek, mert értékelik.
Szeretek alkalmazkodni hozzájuk, mert cserébe ugyanezt vissza is kapom.
Szeretem lelkesen belevetni magam bármibe is, mert sosincs aki letörjön.
Szeretek utánajárni a dolgoknak, mert ha találok valamit, ami jó, ami tetszik, nem lesz senki, aki valamibe (bármibe beleköt).
Szeretek (nagy ritkán) kedves lenni, mert akkor senki sem szól hozzám tapló módon.
Hát lófaszt.
Ezentúl nem akarok segíteni, aki akar valamit az megcsinálja maga, aki hülye az meg haljon meg.
Ezentúl nem akarok alkalmazkodni sem, alkalmazkodjanak mások hozzám.
Ezentúl nem leszek lelkes, semmi értelme, úgyis jön valaki aki beléd rúg és letöri a lelkesedést.
Utánajárni sem fogok semminek, lásd első pont, aki akarja megcsinálja maga, ha nem tetszik amit én kitaláltam, akkor mondjanak jobbat, örömmel hallgatom (meg rengeteg szar kifogással).
És nem, kedves sem leszek, úgyis naponta kapom meg, h mekkora egy surmó is vagyok valójában, akkor mi a ráknak erőlködjek? Igen, egy pokróc vagyok, egy erőszakos, mufurc, bunkó, akaratos, idegesítő, lehetetlen alak.
Ez van, ezt kell szeretni.
(Kurvaélet mostmár.)
"szerintem megyek zárópartira, de te ki elől menekülsz? nem foglak felismerni majd.
A barátod felismer még?
Szőke göndiből már a sokadik hajjal, meg szemüveggel meg mittomén még mivel... kezdesz átváltozni.."
Tényleg. Ki elől menekülök...?
...hogy sírás lesz a vége.
Az is lett.
Azt is tudtam, hogy el fog múlni.
El is múlt.
Most már szeretnék tudni valami jót is...
Na, akkor mostantól nem számolom az éveim.:)
Rá kellett ma jönnöm, hogy két évtized, az kimondottan hosszú idő. Még akkor is ha elrepült. Még akkor is, ha az első 3ra nem emlékszem. Még akkor is, ha 14nél leragadtam (fizikailag és szellemileg is, igen:)).
Meg arra is rá kellett jönnöm, hogy mostanában kösz jól vagyok. Legkésőbb éjfélkor lefekszem, amitől másnap kipihent vagyok, magamhoz képest legalábbis. Tudok koncentrálni az órákon, és leülök tanulni utána. Biciklizem. Néha berúgok (csak úgy nőiesen és finoman). Hétvégenként Kával vagyok. Zazikutyázom. Egyszerűsödtek a dolgok, még akkoris, ha néha szeretném őket túlkomplikálni. Nem kapcsolom be a gépem, ha nem muszáj. És nem is hiányzik.
Igen, fosok a vizsgaidőszaktól, igen rengeteg dolog van, és igen, kevés az idő. Igen, bele lehet szakadni. Mégis most érzem csak ugy, hogy esélyem van. Nem csak arra, hogy sikerüljenek a dolgok, hanem arra is, hogy jól, de legalábbis jobban sikerüljenek, mint első félévben.
Egyszóval (illetve kettővel):
Minden rendben.
(Hát igen, ilyen is előfordul néha. Majd elmúlik.)